Társasjátékok Kapitánya
Társasjátékok között elveszve
Sokan kérdezték, hogy is kezdődött. Most elmesélem röviden. Nos 8 évvel ezelőtt, egy úriember felkért minket, hogy mivel ő a társasjátékok világát kedveli bár elveszve érzi magát, mi készítsünk a hamarosan készülő animációs játékfilmhez egy olyan társasjátékot, ami a társasjátékok között valahogy megtalálja a maga kiemelkedő helyét, ahogyan Piszkos Fred is, Rejtő Jenő történeteinek egyik legemlékezetesebb kulcsfigurája.
Társasjátékok útvesztőjében azért nem tévedvén el, pontosan tudtuk, merre induljunk. Két, három próbálkozás után, végül elkészült az első modell. A szokásos módon, mint ahogy a társasjátékok tesztelésénél szokás, megfutottuk a köröket, csiszoltuk, teszteltük, alakítottuk. Majd hamarosan elkészült a prototípus és itt vége is lett a projekt bedőlt.
Társasjátékok prototípusai különös sorsú tárgyak
Egyszerűen azért, mert a legtöbb a fiókban porosodva végzi, majd idővel a kukában. A mi esetünkben sem volt látszólag másképp. Társasjátékok világában a játékszerzők részértől a kötődés a saját „gyerekért” nem kérdőjelezhető meg. Így persze sokáig gyűjtögeti, tartogatja az ember a saját többé kevésbé elkészült kreálmányait. A kész társasjátékok feliratú dobozban, elég sok hulla hever, ha az ember lassan egy évtizede foglalkozik a társasjátékok világában való valamirevaló produkció megalkotásával. Persze mind jó játék, és remekmű a maga nemében, csak hát ezt nehéz a befektetők, és főleg a világ tudtára adni.![]()

Társasjátékok világát is képes megváltoztatni az attitűd ereje
Szerénytelenség nélkül kell mondanom, hogy ugyan a kiadott játékok száma nem gyarapodott. A Játék klubok száma amiket létrehoztunk, szerveztünk annál inkább. A sok játék klub mind-mind a társasjátékok kincsestárává avanzsálódott. Persze, nem mind lett sikertörténet, de a munkánk amit abba tettünk, hogy a társasjátékok bekerüljenek az emberek mindennapjaiba, lassan beérett. Hosszú évek teltek el szorgalmas munkával, társasjátékok tesztelésével, építkezéssel. A semmiből barátaink segítségével és a sors jóakaratából megszületett a társasjátékok első fellegvára a Gém Klub webáruház.
Társasjátékok Őrangyala biztosan szeret minket
Igen, ebben egészen biztos vagyok. Nem csak azért, mert hihetetlen csodák történtek az évek során. A sok munka bőséges gyümölcsökkel jutalmazta fáradozásunk. Hanem azért is, mert a kész társasjátékok doboz több költözést is túlélve előkerült, benne a társasjátékok kapitányával. Igen a Piszkos Fred a kapitány társasjátékról van szó. És persze a cím kissé megtévesztő, nem vagyunk annyira önteltek, hogy azt gondoljuk a világon kiadott társasjátékok között ez a játék a legjobb. ![]()
Nem. Nem ez a helyzet. Egyszerűen a saját „kész társasjátékok” feliratú gyűjtemény legkiválóbbik alkotása.
Társasjátékok Kapitánya
A történet tehát folytatódik. A játék előkerül a dobozból. Kissé átalakul, és megtörténik a nagy csoda, megkapja a lehetőséget, hogy a Korcsmáros Pál rajzainak felújított változata legyen a játék arculata.
Természetesen a rejtő jogörökösöktől is megkaptuk az engedélyt, hogy a társasjátékok piacán Rejtő Jenő figurája Piszkos Fred és Korcsmáros Pál méltán híres rajzai legyenek a tartópillérei, a nemzetközi színtéren is megjelenő Hungarikumnak. A megjelenés után a társasjátékok legnagyobb éves rendezvényén, aki csak játszott vele, kivétel nélkül elismerő visszajelzést adtak, de végül a legnagyobb dicséret az volt, hogy a Játék Napján december 12.én bemutathattuk a Magyar publikum előtt. Olyan prominens személyek játszottak egy asztalnál Piszkos Fred a kapitány társasjátékkal mint Egri János, Várkonyi Attila, Kótai Misi, Beszeda Gábor. A legnagyobb kitüntetést még is Vajna Tamásnak köszönhettük, aki pennát ragadott és a HVG –ben elmesélte rövid történetünket. ![]()

Elfogyott
Igen. Néhány hónap alatt elkapkodták az utolsó darabig szinte. A végén már csak néhány dedikált példányt értékesítettünk a saját weboldalunkon keresztül. A játék első hulláma, magával hozta a játék körüli közösség kialakulását. A Google a barátunk, a Facebook meg a játszóterünk. Mára több mint 6000 követője van a Facebookon a Piszkos Fred társasjáték oldalnak.
Ami elmegy visszatér
Az őszre végül összeállt újra minden ahhoz, hogy megjelentethessük a második kiadását a játéknak. A boltokban a társasjátékok között újra feltűnt a pipázó szakállas figura szokatlanul nem színes dobozban. A vákuum felébredt. Az érdeklődés középpontjában újra ott a Piszkos Fred a Kapitány! Aminek persze nagyon örülünk, és jó szívvel ajánljuk mindenkinek!
Társasjátékok Kapitányának titka!
Nos igen, a titok nem más, mint hogy ami visszatért, az új alakot öltött. No nem sok minden változott, csak egy játékosok által igényelt dolgot fejlesztettünk bele a játékba, miszerint a második kiadás már PARTY JÁTÉK-nak is alkalmas, hiszen a társasjátékok között nem nagyon van olyan amit 10 fő is élvezettel játszhat! Nos a Piszkos Fred a Kapitány ilyen!
A jutalom
Ha ezt a szép hossz ú cikket végigolvastad, megérdemled a jutalmat! A www.piszkosfred.com oldalon a társasjáték megrendelésekor írd be - Piszkoskupon – ez 1000 HUF kedvezményre jogosít téged. Legyen ez Fred ajándéka neked. ![]()









